Észrevétel

2010.07.18-án a Kisfaludi utcai 8-as járat, ami Miklósfáról jön és 19:12-re van kiírva, 13 percet késett, így 19:25-re ért oda. Ezen a vonalon a HZF-285 forgalmi rendszámú járat közlekedett. Minek van menetidő, ha nem tartják be?????? Ezen a vonalon mindig késik legalább 5 percet. A másik probléma, hogy az interneten is és a buszmegálló tábláin is más idő van kiírva.

Tisztelt Utasunk!

Hivatkozva fórum-bejegyzésére tájékoztatom, hogy 2010. JÚLIUS 18-án (vasárnap) a munkaszüneti napi menetrend szerint közlekedtek az autóbuszok, míg az Ön által jelzett autóbuszjárat csak munkanapokon közlekedik. Amennyiben az AUGUSZTUS 18-án (szerdán) történt eseményekkel kapcsolatban fogalmazta meg levelét, tájékoztatom, hogy a járatra vezényelt autóbusz műszaki meghibásodása miatt következett be az Ön által említett közel negyed órás késés, melyért szíves elnézését kérjük. A vonalon jelentkező késések elkerülése érdekében sajnos kevés eszköz áll rendelkezésünkre, a járatok végállomási pontos indulását tudjuk csak garantálni, a köztes menetidő betartását ugyanakkor jelentősen "zavarja" a közúti és a vasúti forgalom, illetve az utasforgalom ingadozása. Tisztelettel: Rózsa Tamás forgalomfejlesztési osztályvezető Zala Volán Zrt.

Forrás

Tisztelt Zala Volán!! Én írtam ezt be maguknak!! Örülnék ha mi hamarabb kivizsgálnák mert ez nem állapot hogy azon a vonalon mindig késik a busz!!köszönöm!
© 2008-2010 | Médiaajánlat |