S 419 UL

Szeretnék érdeklődni, mi az oka annak, hogy a fent nevezett kínzóeszköz fordul egy nap kétszer Zeg-ről Budapestre, miközben a sokkal kényelmesebb GT-HD-k csak egyszer? Amennyiben publikus. Köszönöm.

Tisztelt Utasunk!

A minisztérium által elvárt, a budapesti járatok ütemes közlekedtetése miatt szükséges járatbővítést társaságunk csak annak feltételében vállalta, hogy plusz eszközt nem kell beszereznie. Valamely autóbuszunk kétszeri fordulásánál figyelembe kellett venni 1) az utasszámot 2) a jármű telephelyét 3) a vezetési és pihenőidők betartását. Fentiek miatt csak zalaegerszegi telephelyes autóbusz jöhetett szóba, ezek reggel az 5:00 és 8:40 órakor induló járatokat végzik. Utóbbi délben ér fel Budapestre, ahonnan nem tud olyan gyorsan visszaindulni, hogy egy újabb "kanyart" megcsinálhasson. Fentiek miatt fordul kettőt az 5.00 órakor induló járatot végző LBH-622 autóbusz, melynek befogadóképessége a jelentkező magas utasszám miatt szükséges is ezeken a járatokon. Tisztelettel: Rózsa Tamás forgalomfejlesztési osztályvezető Zala Volán Zrt.

Köszönöm a részletes

Köszönöm a részletes választ! Tudom, hogy csak az egyik budapesti kocsi tud kettőt fordulni. Igazából arra lettem volna kíváncsi, miért épp a legkényelmetlenebb (ilyen hosszú úrta csak jóindulattal alkalmas) autót osztották be erre a fordára, miközben a flotta talán legkényelmesebb távolsági busza szintén zeg-i telephelyű budapesti fordán van, de csak egyet fordul. Bár okt. 19. óta nem utaztam a Zalaegerszegről 5:00-kor és 8:40-kor induló járatokon, de a váltás előtt utóbbi volt forgalmasabb (szeptember-októberben a zsúfoltság miatt gyakran hét közben is rásegítő járatot kellett indítani Keszthelytől). Ha most megfordult az arány, és szükség van az északi parton a +7 ülőhelyre, akkor nem szóltam. :) Az LBH másik három játatán (talán a csütörtököt kivéve) viszont nincs szükség a sűrített üléselrendezésre.

Tisztelt Utasunk!

A hajnali 5.00 órakor induló autóbusz feladatai jelentősen módosultak október 19-től, figyelembe véve, hogy a Balaton északi partján átvette a módosított útvonalon közlekedő tatabányai járatunk utasait is. Az LBH-622 befogadóképessége közel 40 férőhellyel több, mint az FSJ-358 rendszámú S 319 GT-HD-nek az itt engedélyezett állóhelyek miatt, melyeket a rövidebb utazások alkalmával ki is tud használni reggeli járatán. A 8.40 órakor induló járat valóban forgalmas, ennek tehermentesítésére, illetve a szükséges rásegítő autóbuszok megszüntetése érdekében indítottunk új autóbuszjáratot 7.40 órakor. Az LBH-622 további járatai (11.00 Bp-Zeg, 14.40 Zeg-Bp és 19.00 Bp-Zeg), mint említettem szintén jól kihasználtak, ezért úgy vélem egyenlőre nincs okunk a járműcserén gondolkodni. Tisztelettel: Rózsa Tamás forgalomfejlesztési osztályvezető Zala Volán Zrt.
© 2008-2010 | Médiaajánlat |